Szlovák és magyar erdészeti szakemberek értékelték a HUSK pályázat megvalósítását

Március 13. és 14-én a Selmeci hegységben, Bacsófalván tartotta a LESY SR (szlovák állami erdőgazdaság) és az Ipoly Erdő Zrt. a “Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon “ című, HUSK/1101/2.2.1./0354 sz. projekt kezdetét követő első partner találkozóját. A találkozó célja a pályázat eddig elért eredményeinek értékelése és a következő 4 havi periódus feladatainak meghatározása volt. A pályázat a HUSK, azaz a Magyarország-Szlovákia 2007-2013 határon átnyúló együttműködési program keretében valósul meg.


A résztvevőket a szlovák állami erdőket kezelő LESY SR nevében Král František projektmenedzser köszöntötte. Vetítettképes bemutató segítségével a projekpartnerek a találkozó munkaprogramján belül áttekintették az első 4 hónapban elvégzett feladatokat, ezen kívül az idő egy részét a partnerek pályázati jelentésének elkészítésére szentelték. Mindkét partnernél a közbeszerzési eljárás és a vállalkozókkal történő szerződések aláírása után -az időjárási viszonyoktól függően- elkezdődhet a pályázat fizikai kivitelezése, a pályázati dokumentumoknak megfelelően.


A találkozó résztvevői részére, terepi program keretében, a helyi erdészet természetközeli erdőgazdálkodása került bemutatásra. A terepi bemutatón, a szlovák és a magyar szakembereknek lehetőség adódott,hogy „tőmellett” gyakorlati tapasztalataikat megbeszélve, folytassák a pályázat kapcsán kilalakult jó szakmai kapcsolatuk építését.

Balassagyarmat, 2013. március 20.

vissza a hírekhez

Szlovák és magyar erdészeti szakemberek újabb találkozója

Szlovák és magyar erdészeti szakemberek újabb találkozója a “Közösen a természetes erdőkért a Börzsö...